A Pocophone F1 a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetéseként ért szinte mindenkit, hiszen nagyon versenyképes áron kínáltak felső-kategóriás hardvert. De néhány ponton vissza kellett fognia magát a gyártónak, például az anyaghasználatban, különben nem adhatták volna ilyen kedvező áron a mobilt, mint amilyenen végül nálunk is piacra került.

A Xiaomi alatt tevékenykedő vállalat, azóta nem adott ki új készüléket, viszont az F1 idővel sokat fejlődött szoftveres téren. Az egyik ilyen újdonság a következő hetekben pedig bárki számára elérhetővé válik. A mobilon ugyanis MIUI 10 fut, viszont saját alkalmazásindítót készítettek hozzá a POCO Launchert, melynek nem sokára érkezik a 2.0-ás változata.

Az új verzió nem hoz drasztikus változásokat, viszont a felület még jobban testre-szabható lesz, a háttérképünk és az alkalmazástár háttere még szebben fog egymásba simulni, illetve létre is hozhatunk új  csoportokat (például szórakozás, játékok, közösségi) ahol ezek egy helyen lesznek majd megtalálhatóak. Az újítások inkább azok számára kedveznek, akik szeretik teljesen személyre szabni készülékük menürendszerét. Jó látni, hogy vannak gyártók akik tényleg foglalkoznak a felhasználói visszajelzésekkel.

Ha Pocophone F1-ed van, érdemes vetned egy pillantást az alábbi videóra és elolvasni ezt a cikkünket:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here