Már nem lehet ismeretlen (annak, aki követi a tech újdonságokat) a HTC Bolt elnevezés, ez ugyanis az az okostelefon, melyet az amerikai Verizon-nál lehet kizárólag kapni és a híres sportoló, Usain Bolt után kapta a nevét.

Ennek a készüléknek korábbi pletykák alapján érkezik egy nemzetközi piacra szánt változata, melyet egyre többen és többször HTC 10 evo néven emlegetnek. A mobil specifikációiban megegyezik majd a HTC Bolt-tal, azonban ez Európában is kapható lesz majd.

htc-10-evoA készüléknek 5.5 inches QHD felbontású kijelzője lesz, a processzor Snapdragon 810, mellé kap 3 GB RAM memóriát, 32 GB bővíthető tárhelyet és 3.200 mAh kapacitású akkumulátort. A hátlapi kamera 16 megapixeles lesz, míg az előlapi 8 megapixel felbontással bír majd. Az akkut USB Type-C-n keresztül tudjuk majd tölteni és az iPhone 7 után ebben sincs 3.5 mm-es jack port, viszont IP57-es szabványnak megfelelő védelemmel is bír.

A HTC médiaeseményt tart november 22-én, mely tökéletes alkalom lehet a HTC 10 evo bemutatkozására. A HTC Bolt-tal ellentétben a nemzetközi modellnél számítunk egy 64 GB-os modellre is. Egyelőre ennyit tudunk, hamarosan kiderülnek a részletek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here