Az év legjobban várt mobil világkiállítása február 27-én kezdődik és március 2-ig tart. Minden évben néhány nappal a kapunyitás előtt érdemes kint lenni, ugyanis általában ez előtt 1-2 nappal tartják a gyártók a készülékbemutatókat. Ez az év sem kivétel, korábbi bejegyzésünkben összeszedtük nektek, hogy milyen újdonságokra (mikor) lehet számítani.

Az alvás a gyengéknek van

Mi február 24-én reggel már megérkeztünk a csodás Barcelonába, ami azt jelentette, hogy Kecskemétről hajnali 3-kor kellett elindulnunk, hogy időben felérjünk és elérjük a 6:05-kor induló repülőt. Az út zökkenőmentes volt, a gép gond nélkül landolt a katalán fővárosban.

24-én délelőtt elfoglaltuk a szállást, ami a Sagrada Familiatól mindössze 10 percnyi sétára van, így mondhatni a város szívében lakunk pár napig. Viszont ez azt is jelenti, hogy az MWC helyszínétől, a Fira Gran Via-tól viszonylag messze, 45 percnyi tömegközlekedésre leszünk.

Mivel közel volt, meglátogattuk a még most is épülő gyönyörű bazilikát, a következő állomás a Barceloneta volt és bár felhős idő volt, a tengerpart így is nagyon szép. A Kolombusz-szobor után elmentünk a La Rambla halpiacra, ami egyszerűen kihagyhatatlan hely, ha Barcelonában jársz.

Tengeri sünt valaki?

A nap utolsó állomása a Pl. Espanya, illetve a Palau Nacional Art de Catalunya volt, ami egy hatalmas sétálóutca végén található. A város esti fényei gyönyörűek.

Ma (25-én) reggeli után ellátogattunk a Fira Gran Via-ra, hogy begyűjtsük a sajtós belépőnket. Mától már verőfényes napsütés ígérkezik, reméljük így is lesz. A további tervek között szerepel a Güell park, illetve a Tibidabo, estére pedig egy Samsung vacsorára vagyunk hivatalosak.

Holnap kezdődnek igazán az izgalmak, 12:00-tól kezdődik az LG, 14:00-tól a Huawei, 19:00-tól pedig a Samsung sajtóeseménye. Mindegyikről lesz Live Blog, azonnal közölni fogjuk az infókat, így nem maradtok le semmiről. Tartsatok velünk!

Kiutazásunk nem jöhetett volna létre az Alcatel és a VIP-Phone nélkül, köszönjük!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here