Talán ennyi változatával eddig nem is találkoztunk egy Huawei készüléknek. A hónap elején mutatkozott be a Mate 9, melyből helyben azonnal bemutatták a borsos árú Mate 9 Porsche Design verziót. Majd rövid időn belül bejelentették, hogy lesz egy elérhetőbb árú hajlított kijelzős Mate is, a Mate 9 Pro. Most pedig bejelentették a Mate 9 Lite-ot.

huawei-mate-9-lite-tech2

Egy korrekt középkategóriás készüléket kapunk a pénzünkért cserébe, 5.5 inches kijelzővel és Android 6.0 Marshmallow-val, ez viszont elég szomorú mivel a fentebb említett készülék már 7.0 Nougat-tal kerül kiszállításra.

huawei-mate-9-lite-6A kijelző FullHD felbontást kapott. Azonban a Paks II, Kirin 960 helyett csupán a Kirin 655 került beszerelésre, mely ugyancsak 8 magos, de az órajelek maximálisan 2.1 GHz-en teljesítenek szolgálatot. Ehhez még 3 GB RAM és 32 GB belső tárhely társul. (Elvileg lesz belőle 4 GB RAM/ 64 GB-os verzió is). A hátlapon ugyan kettő kamera került, de már Leica támogatás nélkül, valamint az egyik 12 MP, a másik pedig 2 MP felbontású. Az előlapon pedig 8 megapixeles modullal lőhetjük majd a szelfiket.

huawei-mate-9-lite-7A hátlapra került még az ujjlenyomat-olvasó a kétkamerás megoldás alá. Az akkumulátor pedig 3.340 mAh.

Az árazásra és az elérhetőségre még várunk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here